7. fejezet

Randi és világbajnokság

A következő napokban rengeteg lecke szakadt a nyakunkba. Nem győztem magolni, és esténként zsibongott a fejem a rengeteg információtól. Az egyetlen dolog, ami vidított, az, hogy felküldhettem Malfoy agyát, na meg a közelgő buli gondolata. Umbridge  továbbra is szekált, és ami a legszomorúbb: Oliverrel csak köszönő viszonyban voltunk. Talán neki nem is tetszem, csak a repülési stílusom fogta meg… Istenem, kétségek között vergődtem, és mikor megláttam, a gyomrom a torkomba ugrott.

Néha azért lefoglalt a Ron és Hermione című örökös háború, egy Harry Potter nevű békítővel. És Glenn is javított valamicskét a kedélyállapotomon. Még jó, hogy nem RBF idején kerültem ide, már biztosan megőrültem volna, és nyáladzanék, meg minden…

Egyik borongós, szeptember végi napon, mikor álmosan kanalaztam a tejbegrízemet, végre odalépett hozzám Oliver.

-Van két perced?

-Három. Mindjárt jövök- suttogtam Glennek.

Miután feltápászkodtam, és lenyeltem a falatot, megszólaltam. A szívem a torkomban dobogott.

-Mondd!

-Öhm… hát, nem itt kellene elmondanom…

-Jól van- mondtam, miközben kinyitottam a nagyterem ajtaját. Mielőtt kiléptem volna rajta, vetettem egy pillantást a vállam felett Glennre. Biztatóan mosolygott rám, de Harry…

Várakozóan néztem Oliverre.

-Izé…- nagy levegőt vett.- Volna kedved…eljönni velem Madam Podifoot kávézójába?

-Hm…

Azt hittem, felsikítok, és elrepülök örömömben. Hülyeségnek tűnhet, de még sem akartam könnyen kaphatónak látszani, úgyhogy nem visítottam, hogy: IGEN OLIVER!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Inkább egy-két pillanatig elmélyülten vizsgálgattam feketére lakkozott körmöm állapotát, és csak azután mondtam:

-Mikor?- a hangom rekedtes volt, és kiszáradt a torkom.

Oliver arcán mosoly suhant át.

-A következő roxmortsi hétvége két hét múlva lesz- vágta rá most már magabiztosan.

-Két hét- morogtam.- Oké…

-Akkor szia- köszönt el, és elsiettet a tölgyfaajtó felé.

Mikor eltűnt, a levegőbe bokszoltam, de miután olyan furcsán néztek rám… Igazából nem is érdekelt, és visszasiettem Glennhez.

-Elhívott!- suttogtam mosolyogva a fülébe.

-Tudom- intett fölényesen Glenn.

-Hallgatóztál?!- kiáltottam fel.

-Nem, dehogy. Tudtam.

-Te kis mindentudó- böktem vihogva oldalba.

Teljesen olyan lettem, mint azok a rózsaszín cicabébik, akik ránéznek egy jobb pasira, és vihogógörcs jön rájuk. Fúúúj, undorodom. Fékezd magad, mondogattam magamban.

Nem is reggeliztem, hanem felsiettem a hálóba. Hermione az ágyán üldögélt, és egy vastag könyvet olvasgatott.

-Veled meg mi van?- kérdezte a vigyoromat látva.

-Semmi…

-Az jó- bólogatott.- De a semmitől nem szokott ilyen boldog lenni az ember.

Szemforgatva rászántam magam, hogy beszámoljak Hermionének.

-Huh- mosolygott Hermione a történet végén.

Még sokáig boncolgatta a szerelmi történeteit Victor Krumról, de én nem nagyon tudtam figyelni. Nemsokára Glenn jött be az ajtón.

-Lenn hagytad a leveled, te kis feledékeny- nyomta a kezembe a nekem címzett borítékot.

Feladó nélkül… Feltéptem a papírt, és olvasni kezdetem. Akkorát sikítottam, hogy Angel belém mélyesztette a karmait, Hermione eldobta a könyvét, Glenn kiborította a bőröndjét.

-Mon’ dieu!!! Mi az?!

-Kupa!!!- ugráltam az ágyamon.- Világbajnokság!!!

-Ez szuper!- lelkendezett Glenn.

-Mi?- kérdezte Hermione.

-Műrepülőőő világbajnokság!!!- visítoztam.

-Újabb ok az örömre.

Tovább ugráltam az ágyam tetején.

-Buli, randi, világbajnokság, lehet ez ennél még jobb is?- mosolygott Glenn.

-Csak rosszabb- állapítottam meg, és abbahagytam az ugrálást.- Például, hogy elkélne még egy kis futkárlobonc oldat.

-Oké- mondta Hermione, és kiment a szobából.

Leültem az ágyra, és rábámultam Glennre.

-Hm…Tudod, hogy a varázstévé is adni fogja?

-Igen- bólogattam hevesen.

-Talán még Olicicát is elbűvölöd!

-De hülye vagy te!- nevettem.

-Tudom.

Még mindig nevettem, és már azt sem vettem észre, hogy fáj a kezem, márpedig Hermione visszatért az üveggel.

-Kösz- dugtam bele a kezem.

Erről eszembe jutott, mennyire dühít az, hogy Umbridge így kivételezik Malfoyjal. Ez egyszerűen hihetetlen, hogy a kis bandája és a mardekáros vakarékok mennyire idegesítők, hülyék, számítóak, és…

-Szívesen- mondta Hermione, és újra a könyvébe mélyedt.

*

Mivel első két óráról lemaradtam örömömben, csak a harmadik átváltoztatástanra értem oda. McGalagony megint gazdagította a házifeladat-gyűjteményt egy szép hosszú esszével az eltüntető bűbájról.

-Jövőre le kell tenniük a RAVASZ-t, és ez majdnem ugyanolyan fontosságú, mint az RBF, ezért kérek mindenkit, már most tanuljanak.

-Ha már most tanulunk a RAVASZ-ra,- súgta oda nekem Glenn.- akkor mért nem kezdünk el mindjárt babát pelenkázni?

Ezen jót derültem. Végül is igaza van: majd jövő évvégén tesszük csak le.

A füzetembe jegyzet helyett seprűket, meg ilyesmiket rajzoltam. Nem is nagyon figyeltem tovább.

Ahogy kicsengettek, kitódultunk az udvarra. Glennel megálltunk egy szélvédett és esőmentes sarokban. Nemsokára Harry, Hermione és Ron jöttek oda hozzánk.

-Hallottuk a nagy hírt- vigyorgott Ron.- Biztos király lesz… Mikor kell indulnod?

-Holnapután- válaszoltam.

-Szombaton? Legalább iskolanapra tehették volna!

Hermione lesújtó pillantást vetett a fiúra.

-Milyen óra lesz?- kérdezte kétpercnyi fagyoskodás után Ron, mikor befelé haladtunk.

-Mondd csak, te nem szoktad megnézni az órarended?- kérdezte szemrehányóan a lány.

-Nem.- válaszolta morcosan.

Kajánul Glennre vigyorogtam. Hogy ezek mennyit tudnak veszekedni! Hihetetlen.

-Engedélyt kell kérned McGalagonytól- váltott témát Harry.

-Biztos ad- vontam vállat.- De még gyakorolnom kéne.

-Azt hiszem, ma délután kettőtől háromig szabad a pálya…

-Ez nem igaz!- kiáltottam fel, miközben a bűbájtanterembe léptünk.- Tudjátok, kivel van akkor órám?! Umbridge-dzsel!!!

-Szép…- csóválta a fejét Glenn.- De McGalagony biztos elenged.

-Remélem- sóhajtottam.

Előkapkodtam a bűbájtan házimat, és kivittem Flitwichhez.

-Remek- sipítozta a könyvkupacról.- Úgy látom mindenki elkészítette… Na lám, és Granger kisasszony még egy plusz oldalt is írt! Remek, remek...

Miután átfutotta Hermione pergamenjét, elküldött minket a helyünkre.

-A mai órán előre megkérek minden itt ülő diákot, hogy legyen szorgalmas, és tanuljon már most a RAVASZ-ra, különben jövőre nagyon rosszul jár...

-Már ez is kezdi?- suttogtam.- Ezek tuti összebeszéltek McGalagony- nyal.

-De tényleg!- mondta Harry csendben.- Jövő évig van elég időnk, nem?

-Szerintem igaza van- tudálékoskodott Hermione.- Én például már megkérdeztem egy-két ismerősöm, akik túl vannak a RAVASZ-on, és jegyzeteket készítettem arról, hogy mi lesz, mert nem árt hogyha...

-Jól van, tudjuk- intettem csendre.- Inkább most jegyzetelj.

Ez nagyon jó találatnak bizonyult, mert a lány elfelejtve, hogy miről beszélt, lázasan körmölni kezdett.

*

-Már csak egy nap!!!- ujjongtam péntek reggel.

-És aztán buli...

-Aztán randi- toldottam meg.

-Madam Podifoot jó hely- váltott témát Glenn.- Már voltam ott. Nagyon alkalmas az első csókra.

-Ne találj már ki hülyeséget! Ugyan mért csókolna meg?!

-Te ne beszélj hülyeséget! Okos vagy, szép és szórakoztató...

-A te szemedben. Őszintén szólva egyre rondábbnak érzem magam- simítottam végig a hajamon.

-Mon’ dieu!

-Nagyon- morogtam sötéten.- Gyere, menjünk.

Pitonnal volt bájitaltanunk, összevonva a mardekárosokkal.

-Jobb lesz, ha már most felkészülnek az RAVASZ-ra. Bár- nézett jelentőségteljesen Malfoy felé- egyeseknek egyáltalán nem lesz nehéz letenni, mert született tehetségek.

A született szót nagyon hangsúlyozta. Ez a vén... Bocsánat, Szóval ez a vén fickó az aranyvérre gondol. Nahát, Piton te balek, de állat vagy... Még hogy ő Főnix Rendje tag???!!!!

Na neee... Ő fogja először elárulni a Rendet, fogadjunk. Aztán rájönnek hogy micsoda sötét lelkű sarlatán... Nem is értem, miért bízik meg ennyire benne Dumbledore. Ezt még Harryék mesélték, hogy van rajta egy OLYAN jel... Kiráz a hideg. Komolyan mondom, kitesznek minket Voldemortnak azzal, hogy az egyik régi halálfalója tanít minket. Hol itt a diákok joga a biztonságra, kérdem én? Na jó, költői kérdés volt. És honnan tudjuk, hogy nem küld-e titkos jelentéseket a régi urának?

Amíg ezen morfondíroztam, kicsöngettek. Glenn jegyzetei feketéllettek a sok írástól, az én pergamenem azonban világított.

*

Ebéd után megkerestem a tanárnő szobáját, hogy engedélyt kérjek a ma délutáni gyakorlásra. Mikor az ajtaja elé értem, már előre féltem, hogy nem gyakorolhatok, és akkor holnap iszonyatosan leégek az egész világ előtt. Ugyanis csapatban, és egyéniben is kell indulnom! Jól látod, igen, tök egyedül az előtt a sok ember előtt. Igaz, már tudom a gyakorlatokat, de azért én sem vagyok tökéletes, hogy csak úgy gyakorlás nélkül előadjam.

Eszembe jutott másik barátnőm (de nem annyira jó mint Glenn, á, olyan jó senki sincs), akivel elő kell adnom a gyakorlatot. Persze úgy csapatban vagyunk, de ez egy olyan gyakorlat, ahol van egy páronkénti térforma. És pont a legszimpatikusabb lánnyal raktak össze, a neve: Cheryl.

Kopogtam.

-Tessék- csendült belülről a tanárnő szigorú hangja. Ez még mindig megnyugtatóbb, mint egy szirupos, mézes-mázos hangocska.

Beléptem a szobába. Tele volt zsúfolva a tanárnő személyes holmijaival, és könyveivel.

-Jó napot professzorasszony.

-Jó napot, Miss Selesin.

-Tanárnő... Gondolom értesült róla, hogy holnap lesz a műrepülő világbajnokság- próbáltam a legudvariasabb hangnemet megütni.- És ma gyakorolnom kellene.

-És?- kérdezte érdeklődve.

-A pálya csak kettő és három óra között szabad. Szóval nekem akkor órám van...Umbridge professzorral.

McGalagony sóhajtott, és arrébb rakott egy kupac pergament. Élesen rám nézett, majd megszólalt:

-Kisasszony... Én nem hiszem hogy...- itt felkapta a fejét, és nagy levegőt vett.- Rendben. Adok igazolást.

Meglepődve tágultak ki a szemeim. Mi történt?! Úgy látszik, McGalagony végre a sarkára mer állni. Mindenesetre nagyon örültem, hogy ilyen könnyen megkaptam, és nem attól a perverz nőtől kellett engedélyt kérnem.

Elővett egy tiszta lapot, és ráfirkantotta a kacskaringós írásával a következőket:

Engedélyezem, hogy Sarah Rose Selesin roxforti tanuló a mai napon kettő órától három óráig a kviddicspályán tartózkodjon.

M. McGalagony, igazgatóhelyettes

És legalulra a dátumot írta. Kezembe vettem a sárga papírt, megszemléltem, és mosolyogva megszólaltam:

-Köszönöm, professzor.

McGalagony bólintott, én pedig boldogan távoztam az irodájából.